Az elmúlt napokban olvastam pár kifakadást, és ez elindított bennem valamit.
Gyorsan bevallom: szeretem az internetet, örülök a Fb-nak. Jó, hogy tartjuk a kapcsolatot a távoli ismerősökkel is, rengeteg szépséget, vagy praktikus dolgot látok. Emellett persze, megvannak a hátrányai is. A nyilvánvalókat most nem is említeném, de azt mindenképp, hogy elképesztő elvárásokat hozunk létre magunkban a virtuális világot látva.
Ki ne sóhajtozna, ha gyönyörű, ragyogóan tiszta, rendes otthonokat lát, ahol mestercukrászokat megszégyenítő torta áll az asztalon, ízléses porcelánok között? A varázslatos húsvéti dekorációról ne is beszéljünk! Nyilván valami lágy zene is szól... A háziasszony karcsú, rendezett a frizurája, finoman sminkelt. A blogbejegyzéseiből tudod, hogy minden reggel fut, este meg tornázik. Mindenhez ért. Mindenhez IS. Kéthetente elutaznak külföldre kettesben a férjével, mert kell a pihenés. Természetesen a gyerekei is mintaszerűek, és a munkában is kiválóan teljesít. És ilyenből van egy halom.
A másik halomban meg ott vagyok én, sok társammal együtt. Morgok, mert hiába pakoltam össze reggel, villámgyorsan rendetlenséget csináltak. Látom, mi mindent kellene javítani az otthonomon, de egyelőre nem megy. Az a furcsa, hogy amikor a számomra tökéletes házban éltem, akkor is folyton azt láttam, hogy mennyi teendő lenne MÉG!
Szinte kizárólag ronda tortát tudok sütni, ezért már nem is próbálkozom mással, inkább kiaknázom a csúnya sütik lehetőségeit. Pl. ha kikaparok egy részt a piskótából, és ráállítok egy lego markolót, az vicces. De lehet hegyorom is belőle hegymászóval. Vagy vakondtúrás is. Mindig elfogy. :) És ha direkt elfolyatom a krémet, akkor rusztikus, ugye? A tegnapiban mondjuk, pont nem direkt folyt...
A többit már ki sem elemzem... Látom, tudom, hogy sokan vagyunk, akik nem illünk a fenti kategóriába, és ez frusztráló tud lenni. Igen, néha engem is zavar. Aztán eszembe jut, hogy azért van amiben jó vagyok.
Pöpec táskákat varrok. Nyakpárnában profi vagyok. A húsvéti nyúlkalácsom isteni lett! Nincs boldogabb a macskámnál! Sokat nevetünk.
Ez nem egy "megmondó poszt", természetesen, hogy is lenne az?! De néha nem árt leszállni a való világba, és körülnézni. Az elkeseredett, önmarcangoló hölgyeményeknek külön üzenem, hogy ne olvassanak blogokat egy ideig! :) Örülnék, ha írnátok pár sort. Ti miben vagytok jók? Vagy ha pont egy szuperanyu téved ide: mondd, hogy csinálod?!
20 megjegyzés:
Jelentem, nálam többet senki nem tud önmarcangolni, ezért néha depressziós is leszek a szó szoros értelmében, akkor néhány hétre elvonulás van a világ elől. Néha erről is írok és akkor a reakciók megerősítenek abban, amit te is mondasz: nem vagyok egyedül. Nekem viszont kellenek ezek a visszahúzódó időszakok (bár megélni őket kegyetlen!), hogy rájöjjek, igenis szuperanya, szuperfeleség, szuperházvezetőnő, szuperbarát, szupermunkatárs, szuperszakács vagyok. A magam módján... És jól csinálom, amit csinálok!
Ahogyan te is és mindenki más is!!!!
Mindig olvaslak, és mindig csodálkozom, hogy pont te önmarcangolsz. :D Mert tényleg szuper vagy! De ha azt mondod, kell, elhiszem. Időnként én is "magamra zárom a szekrényajtót", és elvonulok a saját világomba, mert jól esik. :)
Az én szememben te vagy a "leg " :) Látom én is, hogy rengeteg dolgot rosszul csinálok , vagy egyszerűen nem csinálom, mert nincs kedvem hozzá.
Mostanában ott vagyok, hogy nemigazán érdekel. Teszem amihez kedvem van :)
Nem ragyok a lakás, nincs mintaétrend és nem vagyok egy mintanő. Lassan ötven leszek és átértékelődnek a dolgok.De azt hiszem ,hogy ha nem is voltam szuperanyu , nagymamának annál jobb vagyok :)
Puszik nektek és kalapemelés előtted !
Nagyon köszönöm, Marcsi! <3 Hogy csodás nagymama vagy, az nem is lehet kérdés, látjuk. :) Leírtad a kulcsmondatot"Teszem amihez kedvem van :) " - ez lehet a béke titka. :)
Szerintem Te pont jó vagy. ❤ Egyébként szia.
Én is marcangolom magam sajnos. Mindig kupi van, sosincs időm semmire. Nem mondom, hogy örülök neki és elfogadom, de ez van sajnos. Csak így tovább...Sok puszi. Eszter
Nemrég olvastam egy idézetet, valahogy úgy szólt, hogy : "kívánom legyen olyan boldog az életed, mint amilyennek a facebook-on mutatod" És igy is kezelem...néha bizony elkenődöm a sok szuper happy életet látva, mert nekem vannak problémáim, hiányosságaim. De egy kis elmélkedés, elvonulás után "felszívom" és megrázom magam, hogy ejh, nem is vagy te olyan rossz, egész jó a helyzet, sőt! ��
Mici, én el tudom képzelni, hogy van, aki remekül beosztja az idejét (vagy nem alszik), és ragyog a háza, mesés a sütije, izmos a lába. Csak be kell látnom, hogy magamtól nem várhatom el mindezt...
Szia, Eszter! Köszönöm <3 Kitartás! Lesz ez jobb is! :D Puszillak.
Szilva, ez az idézet remek! :) Szerintem, bátran felvállalhatjuk a hiányosságainkat. Én időnként meg is teszem. A többség így is elfogad. :)
Á, nincs olyan, hogy tökéletes! Nyilván a legtöbb ember azt emeli ki a FB-n, amiben jó. Én pl. szeretem, ha rend van körülöttem, ebben igen jó vagyok, azt gondolom elég jól sütök- főzök, elfogadható a súlyom, (most már) igyekszem néha mozogni is, szeretek szépen felöltözni. Szóval hagyományos női szerepben topon vagyok. Na de! Nincs karrierem! Jelen pillanatban melóm sincs. Más kérdés persze, hogy ha nincs, talán nem is akartam olyan nagyon :) Te szeretnéd, igazán boldoggá tenne a tipp- topp lakás, szakácskönyvbe illő torta? Nem hiszem. Akkor meg?! Abban légy jó, ami magad miatt fontos, amit a szíveden viselsz, a többi nem számít. A FB közönség véleménye meg pláne nem! :)Ha az embert valami igazán nagy tragédia éri, betegség pl., akkor végképp nincs jelentősége ezeknek az apróságoknak, helyére kerülnek a dolgok.
A szupernők szerintem egy valamiben szuperek (bár én nem tartozom ide, ezért a szememre lehet vetni, hogy csak irigységből gondolom így): szuperül illusztrálják, szerkesztik és vágják az anyagot, amit közzétesznek az életükről. S ha mégis léteznek, akkor meg nem irigylem őket, mert a szuperhősök általában nagyon magányosak. Kívánok magunknak boldogító tökéletlenséget!
Lehet, hogy félreértettél, Adél. :) Én szeretem az életem, viszont látom, érzem, hogy mennyien szenvednek a saját maguk által támasztott követelményektől. Ezt kéne mérsékelni és ezen azért nekem is van mit dolgoznom, mert néha ezért megborul nálam is az egyensúly. De úgy van, ahogy írod: vannak életesemények, amik mindent átértékelnek.
A tökéletlenség valóban boldogító! És milyen szép a mottód, aarkus!
"most ez van, pont ez a kevés lesz
nekem épp
mindenből elég"
:)
Szia Dorka! Tegnap a temetőben sétálgatva épp hasonló gondolatok foglalkoztattak. Elgondolkodtam az Élet értelmén. Az a sok minden amiről időnként hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy boldoggá tesznek ha megszereztük és jó sokat dolgoztunk is érte, nos az a sok minden egészen biztosan nem jön velünk oda, ahová mindannyian tartunk. Jövőre 50 éves leszek és már pontosan érzem, hogy milyen érték az idő. Hogy mennyivel fontosabb, hogy leüljek a kertben a kedvenc könyvemmel, ha ahhoz van kedvem, mint az, hogy porosak-e a polcok a nappaliban. És azt is megengedem magamnak, hogy esténként elmenjek jógázni egy remek kis csapatba, de lehet, hogy aznap nem lesz meleg vacsora. Ezt mostanra már a Családom is elfogadta, megoldják. Nem törekszem a tökéletességre, mert azt gondolom, hogy olyan nem is létezik. És ez így tökéletes! :o)
Akkor van rend, ha a saját lelkedben rend van, ez biztos. :) Egyetértek, nincs valódi tökéletesség, csak látszólagos, de a tökéletességre való törekvés él az emberekben. Az más kérdés, hogy kell-e, vagy félre tudjuk tenni... és tényleg nem mások elvárásaira gondolok, hanem hogy mi magunk le tudunk-e mondani az elképzelt képről. Találunk-e fontosabbat? Mindenkinek azt kívánom, hogy találjon valamit, amiben boldog, és amitől teljes minden. Láttam, hogy jógázol, és az remek! Úgy tűnik, megtaláltad a kikapcsológombot, örülök. :)
Szia!
Mindenkinek azonos a lecke, meg lehet oldani pár sorból is, meg pár vaskos kötetből is, kinek-kinek ízlése dolga:) Beláttál a kirakat mögé, átlátsz rajta, mert megírtad a leckéd . Van aki most írja, nem lát téged a kirakata másik oldaláról, mert neki még tükör. Ne akard elvenni tőlük, épp nagyon leckét írnak rá:)
Jó kis bejegyzés, én kb 4 hónapja keresem, h miben is vagyok jó 🤔 Amint rájövök, ígérem, írok újra. A barátnőmnek fakadtam ki, h olyan nyomorult vagyok, h még hobbim sincs. Pedig az van mindenkinek. Kérdezte, ki mindenkinek? Hát nem tudtam a közös ismerettségi körből mondani senkit, így azzal nyugtatott, h hülye vagyok, ne gondolkodjak annyit 😃
Igaz minden sorod. Én is próbálok már nem sok mindent posztolgatni. MOst kezdek visszatérni a blogoláshoz is, amit régen annyira szerettem és amit nem sokan csinálnak, mert egyszerübb az FB-n a LIKE gombot nyomogatni.:-)
És én is éreztem már párszor, hogy semmit nem tudok elvégezni, felmutatni...stb. Aztán márciusban hirtelen beindult ez élet körülöttem és most már elfogadom, hogy kupi van a lakásban és nem mindent tudunk megcsinálni. Bár eddig is azt vallottam, hogy örüljünk mindennek, amink van, mert sok ember összerakná a két kezét. De ez most kiteljesedett és örülök neki, hogy minden úgy van, ahogyan van. Ha nekem jó, akkor legyen másnak is úgy jó, ahogyan nálam van. Vagy ne jöjjön hozzánk, hogy megnézze, mennyire piszkos az ablakom. Gyönyörködjön inkább a kilátásban.:-)
Veled vagyok a rondatortàs csapatban! A fb-os szèpsègeket èn szeretem, mert ez azt is jelenti, hogy emberek keresik ès felismerik, hogy miben jò ès szèp az èletük. Szimpibb, mint az örökös panaszkodàs. De persze kàr összehasonlítgatni màsokkal, mindenkinek màs megy jobban ès màs a gyenge pontja.
Timi, én is folyamatosan írom a leckémet. :) Keresem a harmóniát. Sokszor megvan, elkapom, fogom, aztán azt veszem észre, hogy már üres a kezem. Akkor újra keresem. Életreszóló munka, ahogy nézem. :D Legalábbis nálam.
Lilla, neked nincs hobbid? És a főzés? Amúgy tényleg ez legyen a legnagyobb problémád! :)
Csilla, igazad van. :) Bár, szerintem van mit felmutatnod! Amúgy egy bölcs barátnőmtől hallottam, hogy amíg behallatszik a harangszó az ablakon, addig jó az úgy. :D
A szépségeket én is szeretem. Ezért is jó az internet: feltöltenek a fotók. Örülök neki, ha más ügyes, és meg is osztja velünk. Tényleg így van, ahogy írod, Adél, hogy mindenkinek megvan az erőssége, és a gyenge pontja is. Csak azt be kell látni, ha valami nem megy, és erőn felül nem szabad vágyni rá. Itt a titok, ugye? :)
Szerintem is. Meg hogy tudjam, kinek a vèlemènye szàmít igazàn. Kit èrdekel, hogy csàlè valami, ha a gyerekeknek ízlik 😃
Szerintem is. Meg hogy tudjam, kinek a vèlemènye szàmít igazàn. Kit èrdekel, hogy csàlè valami, ha a gyerekeknek ízlik 😃
Tudom én, hogy írod a leckédet! Ez a lecke, amit írtam a tökéletes mindenhez is értők feladványa. Dehogy a tiéd, szerintem sosem volt ebben az életedben, tuti úgy születtél, hogy már az aláírt leckekönyvet hoztad magaddal a témában:)Simán el tudom képzelni, hogy gyerekként ha törekedtél is rá, hogy minden tökéletes legyen, valahol azt érezted, hogy ez badarság, és egyébként is ki mondja meg mi a tökéletes és jó, hogyan döntötte el hogy ez az, a többi meg nem .... és miért pont ő vajon, amúgy meg miért is lenne igaza neki, neked meg nem?
Megjegyzés küldése