2010. február 6., szombat

Szülinapi játék, 4 az 1-ben

Egy évesek a blogjaim.
A mélázósat január 17-én indítottam, az Öltögetőt 19-én, a Manódumákat 30-án, a Meseházat pedig 31-én. Most, elnézve a bejegyzések számát (213+216+106+42), azt kell mondanom, jó döntés volt, hogy rendszereztem, és nem egy blogba ömlesztettem mindent. :D
Sok újdonság alakult közben, pl. megnyitottam a boltomat a Meskán. Több kedves ismerőst, barátot szereztem a blogokon keresztül is, de megtalált olyan is, akit a "való világból" ismerek, és olyanok is, akikkel hajdan egy helyen fórumoztam. Kicsi a cybertér is. :)
A gyerekek nőnek, én meg rendületlenül beszámolok róluk. A ház - lassan - alakul. Varrok, varrok, mert szeretem, és mert időről időre van, aki megtisztel a megrendelésével. És persze, a mélázást sem hagytam abba. :)

Köszönöm, hogy visszajártok, olvastok! Szeretném meghálálni, és megünnepelni a szülinapokat. :) Azt találtam ki, hogy a (nyilvános) rendszeres olvasóimnak 10 % engedmény jár a Meskán lévő termékeim árából. A következőképpen gondolom: írd meg nekem, melyik termék tetszik, és hogy milyen néven talállak a rendszeres olvasók között. (ledorka@gmail.com) Ezután én átárazom a kinézett holmit, és visszateszem új áron, a neveddel a Meskára.


Egy ajándékom is van. Sütis, hiszen szülinap van, és cicás, hogy rám emlékeztessen. :) Ha szeretnéd megnyerni, kérlek, hagyj itt egy megjegyzést, és tedd ki a fotót a blogodban, visszalinkelve ide. A jelentkezési határidő: március 1. déli 12:00. Délután sorsolunk. :)
Hogy legyen valami kis meglepetés is, a színét nem árulom el. :)




60 megjegyzés:

N.Zsuzsi írta...

Hogy szeretném-e megnyerni a kis édest? nanaá :)))
boldog blogszülinapokat!

Julcsi írta...

Isten éltessen téged minden blogoddal együtt!:))))

Teca írta...

Nagyon tetszik! :) Isten éltessen! :)

latinka írta...

Gratulálok a blogjaidhoz,további sok-sok mutatni-és írnivalót kívánok
Én is szeretnék játszani!

Ági írta...

Boldog blog szülinapot! :-)
Cicás ajándékért én is szeretnék pályázni! Nagyon szeretem a cicákat!!! :-)

Barbi írta...

Boldog blogszülinapot! Sok-sok ilyet még!
Én is játszom, mert nagyon szeretem a munkáidat, soraidat! :)

Strugamano írta...

A sütiket is, a cicákat is, Lidércke stílusát is szeretem. Nyerni meg szeretnék:)

Retrohungary írta...

Én is csak varrtam, de egy darabom sincs, úgyhogy persze hogy szeretnék egy ilyen sütis táskát. :)

Dia írta...

ki nem hagynám az esélyt egy ilyen fantasztikus táskára!!! Szeretnék játszani! :-)

Kála írta...

Boldog születésnapot és sok szeretettel várom a sütis táskát! :-)

judit.6 írta...

Dorka! Szívből gratulálok az 1. blogszülinapjaidhoz és a sok-sok blogbejegyzéshez. Szoktam követni minden blogod alakulását. ez és a manóduma a kedvencem, de a többi is közel áll a szívemhez.
Sütis-cicás. No ezt is nekem találtad ki. :) A 10 % kedvezményből most szépen kiestem, hiszen én most várom éppen a csütörtökön általad feladott pakkomat, a két nyakpárnát a skacoknak és a tatyót magamnak. (dorézolok mostanában, no)
A cicásat is majd küldheted, a címemet tudod. ;) (megyek dumcsizok kicsit Fortuna istennővel. :) hátha...)

Abile írta...

Gratulálok a blogszülinaphoz! Minden elismerésem a Tiéd, hogy ilyen sok mindent bele tudsz tenni a nap 24 órájába!
Kívánom, hogy még sok-sok bejegyzésed születhessen!

Abile írta...

Most látom, hogy nálam eltűnt a szépséges háttered.... :o(( Lehet, hogy csak nálam?

Marcsi írta...

Sok boldogságot kívánok és rengeteg sok energiát, hogy továbbra is ilyen lendülettel folytasd a blogolást és varrd a táskákat!

Névtelen írta...

Boldog blog-szülinapot Lidércke!
Jöttem én is játszani, hátha enyém lehet ez a csodás cicós táska! A manócsizmásra is irigykedve tekintenek a kolléganőim. :)
Meglepve láttam a Meseház oldaladat. Nem tudtam először, hogy a tiéd. Szuper minden blogod!
Katus

Ledorka írta...

Köszönöm a sok kedves szót mindenkinek! :)

Judit, nem lenne fair, ha nem kapnád meg. :) Írok mailt!
Abile, nem látszik a háttér? :( Nálam jó. A mélás blogról leszedtem, mert nem volt elég széles, de itt lennie kellene.

Rita írta...

Imádok mindent ami macsos :-))) Különben is, akinek macskája van, rossz ember nem lehet! Boldog blogszülinapot és simizd meg a szörmokokat a nevemben:-))))

boGár krea írta...

Boldog boldogságot! (Ezt egy kétéves kívánta nekem az esküvőnkön, de kedvencem lett, így tovább adom, ha tehetem...)
És nagyon szeretnék egy ilyan szépséges táskát...

boGár krea írta...

Boldog boldogságot! (Ezt egy kétéves kívánta nekem az esküvőnkön, de kedvencem lett, így tovább adom, ha tehetem...)
És nagyon szeretnék egy ilyan szépséges táskát...

Szegusz írta...

Gratulálok a blogodhoz!! Én is szeretnék játszani!

tipikos írta...

Én most kezdtem Meskázni. Nagyon szép munkáid vannak! Gratu a szülinapodhoz!! szívesen játszanék én is.

rozandi írta...

Boldog blogszülinapokat kívánok és egyben szeretnék rész venni a játékodban! Andi

Hencsilli írta...

Boldog blogszülinapokat! Szeretnék én is jelentkezni a nyereményért.

Timi írta...

Szia! Én is jelentkeznék, most lettem rendszeres olvasó nálad.

Táska-mániám miatt (is) jelentkeznék. :)

Boldog blogszülinapokat!

Jandó írta...

Isten éltessen! Boldog blogszülinapokat! :) És továbbra is várom a sok-sok bejegyzésed.

xJuDesign írta...

Boldog blog-szülinapokat:-) Köszi a lehetőséget, hogy egy ilyen szép (zöld? barna? rózsaszín?) táskát nyerhetünk Tőled!

Karina írta...

Kedves Lidércke, az nem lehet, hogy kimaradjak egy játékból nálad :) Boldog blogszülinapokat kívánok és én is olyan vagyok, aki nem csak a varrósba jár. Édesek a gyermekeid és nagyon klassz, hogy felírod a kis mondásaikat. Én sajnos korábban ezt igen rendszertelenül tettem meg, most bánom is. De majd most Domával másképp lesz!

Zsófi írta...

Én is nagyon boldog blog szülinapot kívánok!!!!
Most tuti nem csúszok le a jelentkezésről:)
Kíváncsi vagyok vajon milyen színű a táska,mert még így szürkén is nagyon klassz!!!:)

Cinella írta...

Nagyon gratulálok a 4-es ikreidhez! Sok-sok blogszülinapot még nektek! Egyben csodálatomat fejezem ki, hogy képes vagy ennyi bloggot egyszerre vezetni, írni bele, stb... Én a kettőmmel is hadilábon állok, meg időhiányban szenvedek.
Szeretnék jelentkezni a játékodra.
Cinella

agicaa írta...

Boldog Szülinapot!
Én is jelentkeznék a játékra!

bubble írta...

Boldog blogszülinapokat kívánok! :-)
Bár én még csak most találtam rá a blogodra, azért szeretnék jelenkezni a játékra, ha így is érvényes :-)

További sikeres, alkotásban gazdag szép napokat kívánok :-)

BCili írta...

Elnézést, hogy nem jöttem azonnal, semmi esetre sem szeretnék kimaradni a jóból! további sok sok írást kívánok neked és kérlek mutasd meg mi van a táskádban :)

lapappilon írta...

szia! boldog szülinapot!
szeretnék veled játszani!

http://lapappilon.blogspot.com/2010/02/lidercke-j.html

sok pusz!

Noriko írta...

Szia!

Nyilvántartva ugyan nem vagyok, mint rendszeres olvasód, de nagyon szeretek Nálad nézelődni! :)
Nagyon boldog blogszületésnapot kívánok!
Játszani pedig természetesen szeretnék! Nem nyertem még soha semmit, nagyon remélem, hogy ezzel a szépséggel most rám mosolyog majd a szerencse! :)

Nóri
www.cutiehandmade.wordpress.com

Dóri írta...

Boldog blogszülinapokat kívánok. :)
Szerintem kék. :) Kíváncsi vagyok milyen valójában. Már régóta szerettem volna valami muffinos varrományt.

nuuszikuuszi írta...

Boldog szüliblogokat!akarom mondani boldog szülinapokat a blogoknak!
ilyen helyes cicásat és is szeretnék! nagyon kedves dolgaid vannak!:-)

Abile írta...

Igen, már meg van... Valószínűleg nálam volt hiba, hogy nem látszódott... Bocsi

petitange írta...

Most találtam rá a blogodra, és nagyon tetszenek a munkáid. Igazán szépeket alkotsz!
Boldog blogszülinapot kívánok! :)

Enci írta...

Boldog születésnapot a blogjaidnak! :) imádom a muffint és a táskákat is, nem hagyhatom ki, hogy én is jelentkezzek a játékra! :) ez az első, amire jelentkeztem, hátha ez majd szerencsét hoz! :) nagyon szépeket alkotsz, további kreatív szép napokat kívánok Neked!

Bogi írta...

Szia!
Most járok nálad először, de nagyon megtetszett, amiket alkotsz! Helyes az "irányjelző nyuszid"! Boldog blogszülinapo(ka)t, s remélem nem bánod, ha én is jelentkezem nálad játékra! :)

Lente Julcsi írta...

Gratulálok :o)

Asteria írta...

Boldog Blogszülinapokat! :) Örülök, hogy ide is eltaláltam! :)
(a link: http://sayitame.blogspot.com/2010/02/szulinapi-jatekok.html )

vivien-zsofia írta...

Sok boldog szülinapot és még többet.. ÁHH még jó hogy tetszik , kinem hagynám, nagyon divatos és egyébként is szeretem a sütiket áhh nagyon tetezsik. DE azt hiszem a képet majd csak holnap rakom ki a blogmra mert már késő van, cak szeretem volna jelezni, hogy játszom, mert nem szerettem volna elfeljteni, mert ha erről lemaradok uhh.

Lilla írta...

Én már kaptam ajándékot, most csak gratulálok a szülinaposnak! További sok kedves új ismerőst és sok örömet kívánok neked!

Zsófi írta...

Boldog születésnapokat!

Én is szeretnék játszani!

Orbis írta...

Cicás :) De jó is lenne. Nálunk sajnos nem lehet, apa allergiás rá. A lányok rinyálnak is rendesen. Pedig már hörcsögöt is kaptak helyette - dehát a hörcsög nem macska :)

Timi írta...

Én hogy nem jelentkeztem eddig? :D
Boldog szülinapos blogos, sütis, táskás, cicás mindent kívánok :)

Ledorka írta...

Köszönöm, lányok! :) Igazán kedvesek vagytok. Még pár nap, és összeáll a sorsolási bizottság. :))

martimez írta...

boldog szülinapot!
Játszanék én is

Mária írta...

Boldog blogszülinapokat kívánok neked! Ha még nem késő, akkor én is szeretnék játszani veled.

Eta írta...

Csodálom az energiád. :o) Csak így tovább! És játszani is szeretnék Veled.

Marika írta...

Szeretnék jelentkezni a játékra, rendszeres olvasód lettem.Üdv: Marika

Kriszti írta...

Szeretnék én is boldog blogszülinapot kívánni!

http://krisztihorvath.blogspot.com/2010/02/van-kedvetek-jatszani.html

Ledorka írta...

Nektek is nagyon köszönöm. :)

Monika írta...

Isten éltessen Téged és az összes blogodat!!!!!Mindig csodálom azokat,akik több blogot is írnak egyszerre....

óvónéni írta...

Boldog blogszülinapot! :)
Nagyon szépek és kedvesek a munkáid, én mégis a Meseházba szoktam leggyakrabban benézni, az elvarázsol.
Ez a táska meg különösen tetszik, mivel az én macskámat épp Sütinek hívják :) Úgyhogy mi ketten jelentkezünk érte!

Viktória írta...

Gratulálok a blogjaidhoz, szeretnék játszani :)

Csipcsilla írta...

Gratulálok ezekhez a gyönyörűségekhez, amiket csinálsz! ezután is sok ötletet, energiát és időt kívánok, hogy tovább tudd folytatni mindezeket!
Gyönyörűek a gyermekek, a Meseházról nem is beszélve!...
Az utolsó pillanatban, de szeretnék a játékra jelentkezni!
Köszönöm!

estibogar írta...

Isten éltessen! Boldog blogszülinapokat! :)

文章 írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails