Ha már....

... a mélypontot ide sóhajtottam, legyen itt a jó is. :)

Tegnap már kicsit jobban voltam minden értelemben, és ma már sokkal. :) Ebben nagy szerepe van annak a sok kedves szónak, levélnek is, amit tőletek kapok. :*) És persze, annak is, hogy átbeszéltünk itthon mindent, eldöntöttük, hogy alakítjuk át az életünket. A lelki terheken túl, sajnos, anyagival is jár az az egész hercehurca. Nemrég még poénkodtam, hogy eladom a fél vesémet, ha kell, és tényleg, lassan nézhetem a meskán, hogy melyik kategóriába tegyem. :P Garantáltan egyedi, bár van még egy hasonló, de az nem pont olyan. És saját készítésű. Kár, hogy nem látjátok az arcomat, mikor ezt írom... Nem a keserűség szüli az iróniát, túl vagyok rajta. :)
Mindig van megoldás, csak meg kell találni. Most ide érzelgős, nyálas mondatokat írhatnék arról, mennyire jó, hogy ilyen családom van, amilyen - és igaz is lenne mind. :) Anyu írta kommentként pár bejegyzéssel előbb, hogy "erősek vagyunk így együtt" és igaza van. :)
Helyen vagyunk, és tudom, hogy rendben is lesz minden. Makacs fajta vagyok - úgyis az lesz, amit akarok! :P :D A férjem azt szokta mondani, hogy "szeret minket az Isten", és ő okos, hiszek neki.
Nektek pedig köszönöm a leveleiteket, megjegyzéseiteket, a sok pozitív gondolatot! :)

(És most rohanok tovább a dolgomra. :D)