2014. augusztus 25., hétfő

Fesztiválzárás

Terveztem, hogy írok egy összefoglalót a fesztiválokról, elvégre nem volt kevés a nyáron... aztán elveszett a lendület. Sok minden van emögött, de főleg a fáradtság. 
Voltak remek pillanatok, órák, napok, csodás élmények, és átéltem mélypontokat is. Kijött az allergiám, megfáztam, ez volt a plusz. 
Kaptam számtalan bókot, kedves dicséretet, és a forgalom sem volt rossz. Ugyanakkor kiakadtam időnként, mert bizony a vásárlóközönség elég heterogén... Ma már természetes, hogy kérdés nélkül lekapnak akármit, dobálják az árut (szándékosan, nem véletlen, és a földre is, lazán), kajás kézzel fogják meg, odavakkantják, hogy "ilyet bárki tud csinálni" (na, ezt azért megnézném! :P ) , beletörlik az orrukat a levendulás párnába (komolyan). Igen, ilyen is van, és ez néha sokkal mélyebb nyomot hagy, mint a kedvesség, hiába van az többségben.

 

Julcsi (JKáldy) fotózott a Szamárfül Fesztiválon. A sokadik próbálkozásra összejött olyan kép, amibe nem sétált bele senki (nem, amúgy nem bánom a tömeget ;) ), és így meg tudom mutatni a sátram. Szombat reggel még ilyen volt.

Nem vagyok elkeseredett, vagy csalódott, sőt, elégedettnek mondhatom magam, de momentán tényleg nagyon fáradt vagyok, és úgy érzem, muszáj leírnom a negatívumokat is. Talán olyan is olvassa, aki magára ismer, és a legközelebbi kézműves vásáron nem kezdi el senki áruját csavargatni,  nem kezd zsonglőrmutatványokba a termékkel, és rászól a gyerekére, ha jégkrémmel megy egy textiles standhoz. Hogy ne nekem kellejen megtennem, mert nem szeretem ám... 
Mondhatnátok azt is, hogy én vagyok az eladó, én vagyok a vevőkért, és mindent meg kell tennem, de ezzel nem értek egyet. Azt hiszem, minden a tiszteleten alapul. Én megadom, de el is várom. Dolgoztam a termékkel, benne van pénzem, időm, munkám, sértőnek érzem, ha más ezt semmibe veszi.
Mindez a közönség kisebb részének szólt, a többségnek nagyon köszönöm a látogatást, vásárlást, a dicséreteket! :) Pár nap, és kipihenem magam, összeszedem maga, aztán újult erővel megy minden tovább. :)

3 megjegyzés:

Annamária Samu írta...

És az legnagyobb gond,hogy a gyerekek a tisztelet adást a szülőktől nem tanulják meg. Mert,ha a szülő megadja a tiszteletet,a gyermek is abban a tudatban nő fel.
:-)

undercover írta...

Egyetértek veled, kedves Lidércke és Annamáriával is. A tisztelet teljes hiánya, de ez van a sok-sok étel eldobálásában is, mert nem tisztelik azt a munkát, energiát, ami megtestesül benne. És nemcsak a szülők, de a nagyszülők se nevelik ilyesmire a gyerekeket. Az utóbbi időben két nagyszülős ismerősnél is jártam, az unokák felkérésre "Jó napot"-tal köszöntek nekem (62 vagyok), és amikor az egyik nagymama megkérte a kislányt, hogy máshogy köszönjön, akkor igen magas lóról mondta el, hogy még mit nem. A nagymama meg csak mosolygott.

Lidércke írta...

Így van, minden a szülőktől (nagyszülőktől) indul. Remélem, a legtöbb gyerek azért pozitív példát lát!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails