2010. április 6., kedd

Micitől Micinek

Ez a hét Micisre sikerült. :) Most is róla fogok írni...
Mindig mondom, hogy Mici lányom egy tündér. :) Még akkor is, ha időnként a szeme se áll jól, 8 másodperc alatt gyorsul 100-ra, és 10 másodperc alatt már az asztal tetején van. :)) Viszont bájosan mosolyog közben, és átölel, mikor leveszem. Tündér, és kész.
Most az első mondatomat bővítem: a Micik tündérek! SzarvasMicit kértem meg pár hete, hogy varrjon egy Rozit pici Micinek. Voltam olyan szemtelen, hogy változtatást is kértem: kék-fehér ruha helyett piros-fehéret. Nagy Mici nem csak elkészítette nekünk, de ráadásul ajándékba kapta tőle az egeret a kisasszony! Sőt, a fiúknak is került egy-egy csokitojás a csomagba, Nagy Mici ennyire figyelmes. :) Mondjuk, hogy PIF (jelentkeztem Micinél pár hónapja), bár annak is túlontúl nagylelkű ajándék. :) Úgy meglepett, úgy meghatott, azóta se térek magamhoz. :)

Rozi pedig tökéletes. Komolyan mondom, bármelyik játékbolti plüssállat csak jelenthetne neki! Precíz, gyönyörű munka, aprólékos kidolgozás, és fantasztikus édes részletek vannak rajta! :) A szempillái és a fogai a kedvenceim. A ruháját pedig akárki elirigyelhetné! Ha hiszitek, ha nem, érezni Rozin, hogy szeretettel készült. :)
Írtam is Micinek, hogy gondban vagyok, hogy fogom meghálálni, elvégre varrásban ő profi... Ráadásul horgolni, nemezelni is nagyon tud, meg még ki tudja, mihez ért?! Muszáj lesz megtanulnom székelykaput faragni. :) 

Jöjjenek a fotók! Itt még friss az ajándék, Mici szája meg csokis... :


Ez már ma reggel készült. Valószínűleg Rozit pelusozni kell, mert Micike elslattyogott a fürdőszobába egy adag popsitörlőért. :)


Kész vagyunk, mehetünk:



 Nagyon köszönjük, Mici! :)

Frissítés: amíg megírtam ezt a bejegyzést, Mici kiszedte az összes popsitörlőt a tasakból, és beborította vele a kanapét. Maradjunk annyiban, hogy időnként a tündérek is csibészkednek.... :)

9 megjegyzés:

bemka írta...

Alig várom az ilyen bejegyzéseidet :) Tündér Mici tündéri, és a Nagy Mici egy Mester :)

Móni írta...

Nagyon aranyos Micilányod, Rozi pedig csuda jópofa!

Mák írta...

Szuper a bejegyzés!Kis Mici tündéri, Nagy Mici Tündér:D, úgy látszik ezek a Micik már csak ilyenek!:D Rozi meg csúcs nő ezzel a buggyos csipkés bugyival a kis piros pöttyös rucijában!!!

Kathy írta...

Imadni valo a "kis Csibeszed" (megint jol indul a reggel) Rozi irto aranyos a nagy fogaival, a ruhaja meg nagyon csini.:))

Aranka írta...

Édik mind ketten a törlőkendők nálunk is egykettőre a kanapéra vagy a szőnyegre kerülnek.

Abile írta...

Fantasztikus ajándékot kapott a fantasztikus Tündérkéd! :o)) Nagyon édes!

Aledi írta...

Hú, de mázlista a lányod! Nem vagyok babagyűjtő, de egy Miciséget én is szívesen örökbe fogadnék : ) Mármint a plüssből készültet : )
És, hát a tündérből lett csibészekről magam is tudnék mesélni. Az az igazság, hogy, ahogy nőnek egyre inkább az utóbbi felé hajlanak : )

Ledorka írta...

Tudtam én, hogy mázlisták vagyunk! :)) Mondanám, hogy kölcsönadjuk néha Rozit, hogy ti is játszhassatok vele - de úgyse fogjuk! :P :))) Megkaptuk, nem eresztjük. Igen, én is kapaszkodok bele. :D

Karina írta...

Na, hogy az örömökből jusson mára is, nézzetek be hozzám Micivel! Na nem bánom, jöhet Rozi is :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails