2010. augusztus 17., kedd

Ömlesztve

Csipkerózsikától kaptam egy kreatív blogger díjat. Köszönöm szépen. :) Annyiszor írtam már magamról díjak kapcsán - meg egyébként is :P-, hogy nyilván halálra untok már. Most ki is hagyom. Továbbítottam is már ezt a díjat, szóval ismét a könnyebbik végét fogom a dolognak, és csak "zsebre teszem" Csipkerózsika kedvességét. Jól esik, nagyon. :)

Nem lazsálok ám, csak bedarált a munka, nincs időm, erőm blogolni. Varrom a megrendelt tárgyakat, és nagy kalandra készülök. :) Augusztus 20-án és 21-én kézművesvásáron találkozhattok velem, ha eljöttök Pécsre, a Széchenyi térre a Mediterrán hangulatok fesztiváljára. Beugrós vagyok, Molika asztalszomszédja lemondta a fesztivált, Moli megkeresett, és igent mondtam. Életem első vására.... Kell-e mondani, hogy izgulok? :) Viszek táskákat, nyakpárnákat, és most épp apróságokat varrok, hogy tudjanak válogatni a nézelődők. 

Lesznek kitűzők is, mint pl. ez a gyöngyhímzett szív:



(A kék-arany szíves nyaklánc megtalálta gazdáját, amikor az unokahúgom sóhajtozott érte. :) Jól is áll neki az a szín. )
Nem is sorolom, mi minden vár befejezésre az asztalon.... Majd úgyis megmutatom! :)

Szemezgetőkben is láttam mostanság cuccomat. Köszönet érte tavinak (párnás)....


Összeszedem magam, fotózok, és majd hozom a képeket.

12 megjegyzés:

Abile írta...

Ez fantasztikus lehetőség lesz és majd meglátod micsoda hangulata van egy-egy ilyen vásárnak! Ezek után már csak vásározni szeretnél majd! :o)) Meglátogatlak!!! :o))

Kőrösi Mercédesz írta...

Komolyan ott leszel? Szuper! És hol, vagy inkább keressünk? És örülök, h így Molikára is rátaláltam általad, Annámnak már gyönyörű és jól használható dolgokat varrt. Szuper, kettőt egy csapásra 20-21-én...Zsúfolt napok lesznek ezek nálunk, de mindenképp kimegyünk. Dorka, nincs szükséged egy kis kékfestő anyagra? Nem szeretném kidobni..

Ledorka írta...

Merci, kincseket ki ne dobj! :) Majd "megbótoljuk", ha jössz. :))) Nem tudom, pontosan, hogy hol leszünk, valahol a Széchenyi téren. Talán a portékámról rám ismersz.
Abile, örömmel várlak! :)

Fércművek írta...

Akkor én is ott leszek, ha minden igaz. :)) Akartam is kérdezni, hogy hgy állsz a készülődéssel, de már el is olvastam. :))

a Matula ikrek írta...

Mi úgy irigylünk mindenkit, aki már vásározik, majd a blogtalálkozón jól kifaggatunk mindenkit! :o)

Ledorka írta...

Ha engem is, akkor majd jól beszámolok! :))

Szirtesdori, alias Dorkadesign írta...

Ott leszek 20-án! Ki nem hagynám! Biztos meglátogatlak!:)

bemka írta...

Csak jót !!!

Ledorka írta...

Köszönöm, és előre örülök, hogy ennyi kedves ismerőssel találkozok majd! :)

Ledorka írta...

Most néztem, Merci, milyen jó táska van a válladon az avatarodon! ;D Köszönöm a reklámot. :)

Kőrösi Mercédesz írta...

Bizony, én meg most nézem, anyukádnak mennyire megtetszett az enyém - csak a színe nem:P!!! És nem gondoltam semmiféle bótra, majd viszem :)

Ledorka írta...

Bizony, már akkor mondta, amikor a tiedet látta, hogy ilyet szeretne okkersárgában. :) Naná, hogy sehol sem találtam egyszínű okkersárgát, de ebbe a csíkosba beleszerettem - szerencsére neki is tetszik. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails