2010. augusztus 30., hétfő

Szombat

Próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy meséljek a blogtalálkozóról, de szerteszét vannak....
Mások már annyi mindent leírtak, olyan jól, én meg kevergek, keresem a szavakat.

Egy biztos: már az utazás miatt megérte elmenni. :))) Abile, Molika és én mentünk Pécsről, illetve a környékről, Erzsi félúton csatlakozott hozzánk. Szem nem maradt szárazon, annyit nevettünk, vihogtunk, sőt, röhögtünk. :D Jaj, de jó volt! :)) Könnyen megtaláltuk a blogtalálkozó helyszínét, félszegen bevonultunk, de mindjárt ismerős arcokat láttunk. (Itt jegyzem meg, hogy nem vagyok vállalatigazgató, ne tévesszen meg senkit, hogy 5 percenként szólt a telefonom, és csak locsogtam, locsogtam... Ja, és a családom hívott legritkábban. :D) 
Nem is értem magamat, döbbenet, hogy miért oldódtam olyan lassan... Minden kiállított cuccot megnéztem, sokakkal beszélgettem is, de még így is sokakkal nem. Nem azért, mert nem akartam... Nem is tudom... Az emberek erre-arra szétszóródtak, és én a hazaúton döbbentem rá, hogy hány kedves bloggerinát hagytam ki a csevejből. Azért jól volt ám így is, mert úgyis tudok rólatok mindent a blogjaitokról! :P :D
Ginának, Hokatának köszönöm, hogy összehozták ezt a találkozót! Remek ötlet volt. :)) Lesz még, ugye? :)

Nagy halom ajándékot is kaptam ám! Rita mindjárt meglepett egy gyönyörű, összecsukható szatyorral, csak úgy. Aztán a csereberénél engem húzott, így két szatyrom is van már tőle. :D A másikat, a virágosat anyunak adtam, de majd lefotózom azt is. Igazi profi munka mindkettő. :)

FércJutkától nyuszkás kulcstartóm lett. Szaporodnak a Férckincseim. :))

 Erzsitől egy halom övet kaptam, hogy csináljak belőlük táskapántot, és egy mesés ékszerszettet. Nem is tudom, mivel érdemeltem ki....


Gina vásznakkal örvendeztetett meg. Nézegetem őket, vannak ötleteim. :)
Vera Násfának megtetszett a házi áldás, amit vittem, így elcseréltem vele, és szépséges, szíves nyakláncra. Már viseltem is. :)


Köszönöm mindenkinek, lányok! :))

Az árusoknál kínszenvedés volt nézelődni. :D Tudjátok, azért, mert mindent szerettem volna. :D Gombokat és hasznos apró kellékeket vettem is. A sokat emlegetett Szép Gábor meglepett. Komoly úrra számítottam, ehelyett egy vidám fiatalemberrel csevegtem. :) Mondhatni, távgyógyította a gépemet, legalábbis adott tippeket. Mert hogy megvan ugyan az Öreglány, visszakaptam csütörtökön, de nem jó. :( Nagy nehezen varrtam meg a cserebere ajándékot is, mert fél percenként tépte a szálat. Rettentő morcos voltam a végén már.... Azért az jó, hogy Hordosv, akit kihúztam, örült neki. :) Egy neszesszert vittem, amiről nem készült értékelhető fotó. :/

A blogtalálkozó után Rita barátnőnkhöz voltunk hivatalosak. Újabb ajándékok, és édespofa boxerek vártak. :)


Mindezek után Ikeázni vonultunk. Mit mondjak... nem untuk. :D A hazafelé utat sem, mert folyton dőlt a szó, rezgett a kocsi a nevetéstől. :))) Hazahordtam a lányokat, és 11 óra volt, mire én is beléphettem a házunk kapuján. Mint egy fáradt, de jókedvű zombi. :))
Remek volt. Hab a tortán, hogy a gyerekek is jól megvoltak nélkülem, így még lelkiismeret-furdalásom sincs. :))




10 megjegyzés:

Rita írta...

Szegénykém, a két szatyival :-( Remélem, azért Anyukád örült neki egy picit, talán igy, hogy még azt is tudja kitöl van, mert már találkoztunk...... soha többet nem megyek ilyen talira egyforma cuccokkal!!!!!

Ledorka írta...

Én is úgy sajnálom magamat... :P Két gyönyörű szatyrot is bezsebeltem! :)) Persze, hogy örült, ki ne örülne? :)))

Juhizs írta...

... a sors keze :-)

Abile írta...

És most is potyogtak a könnyeim, ahogy olvastalak... :o)) mert sok minden eszembe jutott...

Zsófi írta...

Örülök,hogy jól éreztétek magatokat!Olyan jó ezeket a beszámolókat olvasni!
:)

F.Gina írta...

Annyira sajnállak a két szatyroddal egyetemben ;o))
Örülök, hogy ennyire kerek napotok volt :))

Vera Násfa írta...

Köszönöm, hogy ha picit is, de találkoztunk és a cserét is! Örülök, hogy viseled a láncot!
Majd én is írok a taliról és beteszem a csodálatos Házi áldásodat is, de még nem merem, mert akiknek szánom, nézik a blogomat. Szombattól szabad a pálya! :-)

Ledorka írta...

Juhizs, a sors keze igazán ügyes volt! :)
Abile, ugye? :) Pár dolog örökre rajtunk marad, azt hiszem. :D
Zsófi, remek volt, tényleg. :)
Gina, képzelheted, milyen borzalmas volt két meseszép szatyrot kapni! ;D
Vera, jó volt látni, hogy ennyire tetszik. :) Remélem, a megajándékozottak is szeretik majd!

Tiffanylda írta...

Juj, de irigy vagyok! Milyen jó buli lehetett!:)) Veletek örülök!!!

hordosv írta...

Ígérem, hogy fog készülni fotó!! És tényleg nagyon nagyon örültem neki:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails