Vendég a háznál

Olyan nincs, hogy jókor jön egy betegség, de a most a legrosszabbkor vagyunk oda.... Háromból két gyerek lázas, és én sem vagyok jól. Pedig mára vendégeket vártunk a messzi távolból. Mondtam a telefonban, hogy betegek vagyunk, de bátor emberekről van szó, hajlandóak voltak kockáztatni, és jöttek. :) Végülis érthető, New York nincs épp egy köpésnyire, hogy azt mondják, eljönnek a két hét múlva is... :)

A mi tündér-keresztanyánk, vagy majdnem-nagyink, Kathy és a férje, Juan érkezett meg. Nagyon szoros kapcsolat alakult ki köztünk, amiért nem győzök elég hálás lenni. :) Mindketten annyira szeretik a gyerekeimet, olyan őszinte a folyamatos érdeklődésük, ami még rokonság esetén is ritkaság. :) És ez nem csak a betegség előtérbe kerülése óta van így, hanem a blogos megismerkedésünk óta. Kathy tavaly már járt is nálunk. És most megígérte, hogy jövőre is jönnek. :))

Úgy készültem! A fényképezőgép akkujait is feltöltöttem tegnap - csak épp elővenni felejtettem el.... Maradnak az emlékek, amik csak jók. :)
Csomagokkal jöttek, ajándékokkal a gyerekeknek -a játékokat azon nyomban "beüzemelték"-, és én is kaptam ám. Nézd, csak Kathy, hova tettem! :) Remek az illata, még a náthán keresztül is érzem. :)

Szabásmintákat is kaptam:

Nem is tudom, melyik figura a legaranyosabb. :)

Itt pedig Micus és az ő újdonsült barátja - aki nem paci, hanem póni, ha nem tudnátok. :P

Most drukkolok, hogy egészségesek maradjanak mindketten....
Miciben érdekes nyomot hagyott Juan, mert miután elindultak, megkérdezte, hogy "hova ment a Mikulás bácsi?" :D, pedig nem is hasonlít rá. Ha csak annyiban nem, hogy kedves, barátságos, és ajándékot hozott. Azóta győzködöm, hogy nem a Mikulás volt. Az új elképzelése szerint akkor hóember bácsi... Azt hiszem, a név (Juan bácsi) kavarta meg, mert a "Kati néni" simán megy. :)))