Beraktam a kenyeret a sütőbe, és eszembe jutott, hogy nagyjából egy éve diétázunk. Sok időnek kellett eltelnie, hogy újra megszeressem a sütést, hogy újra élvezzem a konyhai munkát. A főzés könnyebb: rengeteg ételt el lehet készíteni a nekünk tiltott hozzávalók nélkül, no, de sütni gluténmentes lisztből, tej, tojás, cukor nélkül sokkal macerásabb. Nem mondom, hogy most már vérprofi vagyok, de megy. :)
Egy év... annyi minden volt közben! Sokk, stressz, depresszió (pár hónap, aztán kimásztam, már rég), majd elfogadás, átértékelés, javulás. Óriási életmódváltás, folyamatos változás. Mostanra több az örömteli időszak, mint a gondterhelt. :)
A gyerekek jól vannak. Petinél látszik leginkább a javulás, hiszen nála volt a
legnagyobb gond. Már terápiára sem kell hordanom, csak logopédushoz, meg tornára járunk, illetve nemsokára vizitornára is. Micit nem kell már vinnem. Andornak meg eddig sem volt igazán tünete. Okos, kedves, édes gyerekek. :)
A diéta szép lassan szigorodott. A tej- és cukormentesség mellé jött a glutén elhagyása, majd kiderült a tojás-, krumpli-, mogyoróintolerancia is. Mégis kibírható. :) Mivel így is remekek az eredmények, az orvossal egyeztetve abban maradtunk, hogy nem térünk át a GAP-diétára. Nem veszem ki az étrendből a rizst, kukoricát is, ez ennyit jelent a gyakorlatban. Napi egy gyümölcs is megengedett, és néha még egy-egy kanál méz is.
Mikor valaki azt mondja, "én ezt nem bírnám", vagy hogy "nem tudnék lemondani a tejről /kenyérről", mindig azt válaszolom, hogy " de bírnád, ha tudod, hogy kell, ha érzed, hogy így jó". És akkor ez nem áldozat, hanem állapot.
Megvagyunk, jól vagyunk. Köszönöm mindenkinek, aki időnként érdeklődik felőlünk. :)