Gyakran előfordul...
... hogy a városból hazafelé jövet összefutok egy fehér VW-es pasival. Nem kell, hogy rám villogjon, akármilyen messze is van, amint meglátom a tükörben, vagy előttem, tudom, hogy ez az a VW. Még mielőtt közel kerülnénk egymáshoz, még mielőtt beazonosíthatnám a rendszámot. Tudom, és nagyot dobban a szívem. :) Aztán már látom is a fickó vigyorát - igen, ez vigyor, nem mosoly. Szívdöglesztő vigyor. :) Muszáj viszonozni.... Tegnap azon kaptam magam, hogy megigazítottam a hajam, amikor feltűnt a visszapillantóban... Hej, haj.... mi lesz ebből? Pofátlanul flörtöl velem, pedig már többször elmutogattam neki, hogy három gyerek ül hátul az ülésekben. Még a gyűrűsujjamat is felmutattam, bár ebből nem egyértelmű, hogy férjnél vagyok, ugyanis nem hordok karikagyűrűt. Ezekkel a jelekkel mit sem törődve jön, jön utánam egész hazáig. Néha előttem - de hisz tudja, hova tartok...
Ha kiszállunk, meg is csókol. Meg biza. Én meg örülök neki.
Ja, remélem, egyértelmű, hogy a férjemről van szó... :)
Több, mint két éve, az azóta bezárt blogomon írtam a fenti posztot. Hogy miért szedtem elő? Mert Ő most messze van, és hiányzik. A minap mondta, hogy meglátott egy olyan autót, mint a mienk, és megörült. Aztán kapcsolt, hogy nem lehet az, hiszen több száz km-re vagyunk egymástól....
Bezártam azt a blogot, mert megkaptam, hogy túl sokat adok ki. Aztán visszahúzódtam, magamra zártam a szekrényajtót. Most picit kinyitottam újra.... Talán a december, a karácsony közelsége miatt....