Terveztem, hogy írok egy összefoglalót a fesztiválokról, elvégre nem volt kevés a nyáron... aztán elveszett a lendület. Sok minden van emögött, de főleg a fáradtság.
Voltak remek pillanatok, órák, napok, csodás élmények, és átéltem mélypontokat is. Kijött az allergiám, megfáztam, ez volt a plusz.
Kaptam számtalan bókot, kedves dicséretet, és a forgalom sem volt rossz. Ugyanakkor kiakadtam időnként, mert bizony a vásárlóközönség elég heterogén... Ma már természetes, hogy kérdés nélkül lekapnak akármit, dobálják az árut (szándékosan, nem véletlen, és a földre is, lazán), kajás kézzel fogják meg, odavakkantják, hogy "ilyet bárki tud csinálni" (na, ezt azért megnézném! :P ) , beletörlik az orrukat a levendulás párnába (komolyan). Igen, ilyen is van, és ez néha sokkal mélyebb nyomot hagy, mint a kedvesség, hiába van az többségben.
Julcsi (JKáldy) fotózott a Szamárfül Fesztiválon. A sokadik próbálkozásra összejött olyan kép, amibe nem sétált bele senki (nem, amúgy nem bánom a tömeget ;) ), és így meg tudom mutatni a sátram. Szombat reggel még ilyen volt.
Nem vagyok elkeseredett, vagy csalódott, sőt, elégedettnek mondhatom magam, de momentán tényleg nagyon fáradt vagyok, és úgy érzem, muszáj leírnom a negatívumokat is. Talán olyan is olvassa, aki magára ismer, és a legközelebbi kézműves vásáron nem kezdi el senki áruját csavargatni, nem kezd zsonglőrmutatványokba a termékkel, és rászól a gyerekére, ha jégkrémmel megy egy textiles standhoz. Hogy ne nekem kellejen megtennem, mert nem szeretem ám...
Mondhatnátok azt is, hogy én vagyok az eladó, én vagyok a vevőkért, és mindent meg kell tennem, de ezzel nem értek egyet. Azt hiszem, minden a tiszteleten alapul. Én megadom, de el is várom. Dolgoztam a termékkel, benne van pénzem, időm, munkám, sértőnek érzem, ha más ezt semmibe veszi.
Mindez a közönség kisebb részének szólt, a többségnek nagyon köszönöm a látogatást, vásárlást, a dicséreteket! :) Pár nap, és kipihenem magam, összeszedem maga, aztán újult erővel megy minden tovább. :)