2011. november 16., szerda

Fejlemények

Már többször készültem írni Petiről, mert tudom, vannak, akiket érint téma, vagy egyszerűen csak érdeklődnek, szeretettel gondolnak ránk. Valahogy mégis nehezen szánom rá magam, mert nem tudok nagy előrelépésekről beszámolni.


Ami jó: elkezdődött a beszédfejlesztése. Járunk egyéni-, és csoportfoglalkozásra is. Nagyon jó szakembert fogtunk ki, kedves, lelkes, látszik, hogy szereti a gyerekeket, és a hivatását. :) Petesz kifejezetten kedveli őt, szívesen együttműködik vele. Látom, hogy jó kezekben van a gyerek. :) A helyén kezeli, idézem: "látszik, hogy baromi okos gyerek, csak segíteni kell, hogy merjen beszélni". Klasszak, játékosak a gyakorlatok, egyszerre több területet fejlesztenek. Mozgás- és beszédterápia ez egyben. (A mozgásközpont a beszédcentrum közelében van az agyban, és ha a mozgásért felelős terület stimulálva van, ez serkenti a beszédközpont működését is. Nyilván nem túl szakszerűen fogalmaztam, de ez a lényeg. :) )

A rossz: orvosi szempontból egy helyben topogunk. Több audiológiai vizsgálaton voltunk, ezek lényegében igazolták a a budapesti diagnózist a hallászavarról. No, de kezelésről még szó sincs... Az egyik orvos szerint kell egy kisebb műtét, a másik azt mondja, nehogy megengedjem. Egy harmadik szerint Proetz-kezelés kellene, a negyediknek arról rossz a véleménye, ő egy biorezonanciás gép vásárlását javasolja. Igen, vásárlást, mert napi szinten kéne használni. Mivel ez a gép 1000-1300 euro, és nem 100%, hogy segítene, nem sok esélyt látok rá, hogy lesz nekünk olyan... Szóval, passz... Hordom orvoshoz kontrollra, de ez édes kevés. :(
Egy orvosból lett természetgyógyász azt ajánlotta, hogy használjunk fülgyertyát néhány napig, majd 2-3 napot hagyjunk ki, és ismételjük a kúrát. Mivel ez az eddigi egyetlen használható ötlet, csináljuk.
Az esetleges ételallergia kiszűrésére szolgáló gasztroenterológiai vizsgálatnak nincs még eredménye. Az szinte biztos, hogy van valamiféle ételallergiája, erre utal a hófehér bőre, az elhúzódó köhögés, és az is, hogy bár felnőtt férfihoz méltó adagokat eszik, vékonyka. Ha meglesz, mire allergiás, és azt ki tudjuk iktatni, akkor megszűnhetnek az arcüregi gyulladásos folyamatok is.

Ami jó Petinél: még mindig mosolygós, kedves, tündéri, pedig sokszor tele van a hócipője az orvosokkal, a sok várakozással. Ami rossz: ő nem tudja, hogy gond van a hallásával, sőt, ki is jelenti, hogy ő jól hall (nincs viszonyítási alapja), ezért az audiológiai vizsgálatokon nem nagyon működik együtt.

Itt tartunk. Bízom benne, hogy rátalálok az egészségügyben is a megfelelő emberre, aki végre kezelni fogja, és segít.

11 megjegyzés:

Julcsi írta...

Jaj, drágáim! Annyit gondolok rátok, bár ez sokat nem segít. Bízom benne, hogy megtaláljátok a megfelelő embereket, jó helyen lesztek, jó időben!

Edit írta...

Kitartást :) Hidd el, meglesz az eredménye :) Szurkolok Nektek, de főleg Petinek :)

Napsugárkisasszony írta...

Nekem elég sokat fájt a fülem kiskoromban,arra nagyon jó volt a fülgyertya.
Szurkolok nektek!:)

Tündérlátta írta...

Nagyon sok erőt továbbra is!! Mi is szurkolunk, hogy végre meglegyen az a szakember akiben bíztok!

Bea írta...

Drukkolok nektek, és örülök, hogy ilyen kitartó vagy. Ne is add fel, mert így adsz esélyt a megoldásra.

szekelybakk írta...

Régóta követem a blogodat és nem gondoltam volna, hogy az első hozzászólásom nem valamelyik munkádra fog vonatkozni. Eredetileg gyógypedagógus lennék és pár évet foglalkoztam is mozgássérült gyerekekkel, de elhagytam sajnos ezt a szép pályát. Láttam, hogy a felelős szülők minden módszert megpróbálnak ami csak egy kevéske reményt is nyújt és nagyon sokszor anyagi lehetőségeiken felül is vállalnak terheket. Nagyon kérlek legyél óvatos, rengeteg kókler próbálja a hozzátok hasonló szülőkre irreális áron rátukmálni a sokszor semmit sem érő készüléküket, csodaszereiket, gyógyító energiájukat. Ne érts félre, hiszek a természetgyógyászatban. Hiszek a kamilla csodálatos hatásaiba, hiszek a csontkovácsok évszázadok alatt kialakult és ma is használt módszereiben, de nagyon kritikus és gyanakvó vagyok az újonnan feltűnt csodaszerekkel, mágikus eszközökkel és zavaros tanokkal kapcsolatba. Kérlek ha van időd olvassad el azt cikket mielőtt akár csak egyetlen forintot kiadnál biorezonanciás kezelésre: http://szkeptikus.blog.hu/2009/05/18/mi_rezeg_itt.

Kathy írta...

Nagyon szoritok Nektek, es kivanom, mielobb meglegyen a megoldas. Sok sok puszit es olelest kuldok a kis Hosnek, csak batran, fel a fejjel, minel tobb batorsagot ehhez a csatahoz!

Kata írta...

Nem is tudtam hogy Petinek gond van a hallásával és a beszédével!
Mátéval én is most logopédushoz járok, megkésve kezdett beszélni és elég sok hangot téveszt, egy vagyonba kerül a magán logopédus de remélem hasznos lesz. Javasolt nekünk is szenzomotoros tornát, de még várnunk kell majd a beszédvizsgáló bizottság mit mér fel, mire van szüksége.
Februárban műtötték Mátét orr-mandulával, egy remek adjunktusnő, a kórteremben is dicsérte az egyik anyuka, ha gondolod meg adom a tf.számát, van magánrendelője is, de csütörtök du. ő van a Heim P. f-o-g. szakrendelőben.

Szilvi írta...

Kedves Dorka, bár nem ismerlek Benneteket szerettel gondolok rátok - ahogy te is írtad :) - és nagyon kívánom, hogy mihamarabb találják meg a megfelelő gyógymódot, addig is sok erőt és kitartást nektek és a mosolygós kis fiadnak!

Ledorka írta...

Köszönöm a biztatást, Lányok! :) Érzem ám a sok szeretetet. :)

Székelybakk, köszönöm a figyelmeztetést! :) Elég nyitott ember vagyok, de mivel itt a gyerekről van szó, minden módszernek többször utánanézek. Rengeteg mindenben hiszek, de speciel a biorezonanciával kapcsolatban bennem is sok kétely merült fel. :/ Semmibe sem ugrom bele vakon - de nem is tehetném.

Kata, neked is köszönöm, hogy felajánlottad a doktornő számát! Mivel Bp-től 240 km-re lakunk, igyekszem itt (Pécsett) találni valakit, hogy ne kelljen folyton utaznunk. Legalább a fülészetre ne... A doktornő, aki diagnosztizálta (neuropszichológus) szintén pesti, hozzá kell még majd mennünk.
Mára is van időpontunk az audiológiára, egy (számunkra) új doktornő fogja vizsgálni. Talán ő találja meg a megoldást. :)
Ha esetleg úgy alakul, hogy mégis kellene, akkor kereslek a számért. :)

Hencsilli írta...

Én is szorítok nektek, hogy sikerüljön végre rátalálni arra a doktor/nőre aki tud segíteni nektek!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails