2012. január 30., hétfő

5 kg krumplinak



Horgoltam magamnak egy sapkát. Ez két dolgot is jelent.
1. Mostanában sokszor kellett várakoznom itt-ott. Ilyenkor előkaptam a horgolótűt, fonalat. :)
2. Hideg van, méghozzá nagyon. Arra gondolni sem akarok, hogy öregszem, és azért nem bírom már a zimát sapi nélkül. :D Inkább állítom, hogy az elmúlt évtizedek leghidegebb napjait éljük. ;D


A profi kötő-horgolók ilyenkor leírják a fonal márkáját, és a mintát hozzá. Márka: (készültem, eltettem a papírt :D) Florida, összesen 10 dkg-ot használtam, plusz a szélére, és a virág szirmaihoz másfajta lila maradékot. Nem is értem, hogy jön ki másnak egy egész kendő 5 dkg-ból? Jó, persze, ez nem laza, és lyukacsos, hanem pont hogy meleg, vastag. :) Igazság szerint kicsit vastagabb horgolótű kellett volna ehhez a fonalhoz, de nem találtam itthon, türelmem sem volt tovább keresni, vagy elmenni venni, hát nekiláttam a meglévő 3-assal.
Minta: egy ráhajtásos pálcák hasraütésszerűen szaporítva, majd fogyasztva. Rém szakszerű vagyok. :D

A felénél jártam, mikor Apu látta, és kérdezte, hogy mi lesz. A válaszomra ("sapka"), kissé csodálkozva kérdezte, hogy "ekkora?", és igen, ekkora, mert hanyag festőstílben lóg hátra. :) Mondtam is neki, hogy ekkora, így legalább belefér majd 5 kg krumpli is, ha épp nincs nálam szatyor... Utóbb megmutattam készen is, és hiányolta a füleket a cipekedéshez.... :)
Mint látható, használva van. Meleg, kényelmes, szeretem. A sötét pedig ne tévesszen meg senkit: nem éjnek évadján kószáltam a városban, 17:45-kor készült a kép. Hol vannak a hosszabbodó nappalok?!


20 megjegyzés:

Gigike írta...

Szerintem aranyos lett!! Én is úgy szeretnék megtanulni horgolni..épp a napokban gondolkodtam ezen...
..és a színe is nagyon tetszik nekem!! :)

Aledi írta...

Nagyon jó (és az 5 kg krumpli is :) Mi tagadás, én sem megyek ki mostanság sapi nélkül, pedig ÉN SEM öregszem :)

erdoseva55 írta...

Nagyon csini vagy benne! Egyébként is nagyon tetszik a lila!:) Jól áll Neked!:)

Faragó Nóri írta...

nagyon tetszik a színe is, a fazonja is!! és tényleg jól áll! :)

Bakarasz írta...

Csini! A krumplis dolgon jót röhögcséltem. :D És öregedésről szó sem lehet természetesen, egyszerűen csak hideg van, nagyon. Én nem vehetek fel sapit, mert lenyomná az égnek álló, megdizájnolt sérómat, így fülmelegítőm van. :) Mit jártam utána, mire találtam egyet, ami nem gagyi és vállalható. Hát, hiába, tél van, bár én már tavaszt érzek.

Judit Eszter írta...

Dorka, ez nagyon jó lett, a fonalválasztás is és a fazon is Neked való! Nehogy krumplit tegyél bele!!!!
Minta leírás : szabadon!

Unknown írta...

Lobog bennem a hév, így ötvenen túl, a nyárias tél kezdetén vettem fülvédőt, ami most nagyon jó szolgálatot tesz - visszafogott szamár-szürke és sok-sok vidám embert látok mindenfelé:)

Marcsi írta...

Nagyon csinos! Jól áll neked ez a szín!

Hencsilli írta...

Jó a sapi! Én is ilyen szakszerűen horgolok amúgy - ahogy jön :)))
Nem öregszünk, csak divatosan öltözködünk :)

Kathy írta...

Csini vagy benne nagyon! Hencsillinek igaza van! Mi csak divat babaknak oltozunk, es kesz! :)))))

Krizantám írta...

Nagyon csinosnak tetszik lenni!
És tényleg jól áll ez a szín!

Na de hogy krumpli és hogy 5kg?! Azt azért ne már!
(Bár lehet, hogy ilyen csini cuccnak még a krumplik is örülnének...)

Kinga írta...

Anyukám tíz éve próbálja rám beszélni retró irhabundáját! Az idén sikerült neki! Tényleg meleg...Öregszem????

erzsó írta...

Roppant szakszerű :) és nagyszerű!!
Jól is áll, úgyhogy gazán kár lenne krumlisszatyorrá minősíteni :))

Bubu aki Marcsi írta...

Szerintem is jó lett, az hogy lógós az pedig különösen tetszik! Jól passzol a sáladhoz, szóval: most sem töltötted hasztalanul a várakozási időszakokat! :) A másik: mit számít hogy éppen nincs kéznél, vagy nincs itthon pontosan olyan...hiszen mint ügyes, kreatív alkotó, megoldod máshogyan is!! :)

Ledorka írta...

Ó, de aranyosak vagytok! És ennyien?! :)) Köszönöm.
A "sok-sok vidám embert látok mindenfelé:)"-n jót vigyorogtam. :))
Képzeljétek, az utcán elment mellettem két 50-es hölgy, és az egyik megjegyezte, hogy "milyen csinoska". Ez (is) de jól esett! :)) (Lila hosszú szoknyával, és lila kesztyűvel volt rajtam a fent mutatott cucc.)

Kedy írta...

Szia!
Nézz be az oldalamra, kaptál egy kis meglepit! :)
http://kedykreativ.blogspot.com/2012/01/dijat-kaptam.html

Csinos lett a sapka! :)

sesame írta...

Jól áll! Nekem egy darab sapka se mutat szalonképesen a fejemen, és nem is szeretem őket.. egy fülvédőt szereztem be, persze hamar megadta magát a vacakja.. Úgyhogy fázom!!!

Bernadett írta...

Csuda jol all.:)Nekem is kell.:)

Ledorka írta...

Köszi nektek is. :) Tényleg jó meleg lett, nem is bánom, hogy vékonyabb tűvel horgoltam a kelleténél.

inecsg írta...

Nagyon jó lett a sapkád! Egyébiránt pontosan én is így jártam a sapkámmal, csak én kötöm, és nem halad, de itt van az ideje, mert jó meleg lesz a sapi. :-)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails